Erdei Iskolák és Táborok Magazinja

Örök élményt nyújtó programok iskolásoknak

Járőrök a Györöki Ifi táborban

Konfliktuskezelés és barátkozás - akár rendőri segítséggel

 

 

 

A Györöki Ifi tábor ajtaja nyitva áll mindenki előtt. A kétszáztizennyolc férőhelyes ifjúsági üdülőben éppen ezért előfordulnak néha konfliktusok a focipálya körül - de Kovács Krisztina ügyvezető titkár szerint szerencsére a fiatalok inkább összefognak, minthogy összezördülnének, és a nagy társaság sokkal inkább az öröm, mint a baj forrása. De akkor mégis mit keres a rendőrség az üdülőben? A válasz kiderül a beszélgetésből...



Milyen programokat szeretnek a legjobban az Önöknél kiránduló osztályok?
Általában kialakított programmal érkeznek hozzánk, de van műanyag borítású sportpályánk kosarazásra és focira, műfüves pályánk teniszezésre és homokos pályánk strandröplabdára. A környék, azaz Keszthely, Hévíz, Tapolca, Balatonederics pedig rengeteg látnivalóval szolgál. És persze a lényeg, a Balaton.

Mikortól ajánlja a Balatonban az úszást?
Igazából június végétől. A nyár elején még elég hideg a tó.

Meglehetősen nagy tábort vezetnek, ebből következik, hogy általában egyszerre több csoport is megszáll Önöknél. Hogy kezelik ezt a helyzetet a fiatalok?
Szerencsére nagyon jól megtalálják egymással a hangot! A sportpályáknál szoktak előfordulni fennakadások, ezért rendszeresítettünk egy óriási nagy táblát a recepción, ahova mindig be lehet írni, hogy ki mikor használja a pályát. Így el lehet kerülni az összezördüléseket. De arra is volt már példa, hogy a különböző iskolából érkezett gyerekek közösen szerveztek maguknak vetélkedőket. Vagy ha a nagy termünkben tartanak valami összejövetelt, diszkót, a többieket is beengedik oda. Tehát bőven van alkalmuk megismerkedni, és azt is el lehet mondani, hogy ez az "összezártság" pont hogy nagyon jó lehetőséget ad a fiataloknak. Ennek köszönhetően nálunk még életre szóló barátságok is köttetnek.

Melyik volt eddig a legérdekesebb csoportjuk?
Tavaly egy nemzetközi rendőrszervezetnek volt nálunk rendezvénye, az ifjú kis rendőrtanoncoknak csináltak tábort. Jöttek kommandósok, meg drogkereső kutyák, minden, ami kell! Sokféle programot és izgalmas bemutatókat tartottak. Ezek a fiatalok harmincöten voltak, de a rendezvényeikre mindenkit beengedtek, úgyhogy én javasoltam is a vendégeinknek, hogy vegyenek részt benne, hiszen ilyesmire nem minden nap adódik alkalom. Mondtam nekik, hogy menjenek oda és nézzék meg. A rendőrök még rendőrautót is hoztak, és aki akart, elmehetett velük járőrözni. A vendégek igazi betekintést kaphattak a rendőrség munkájába.

A kommandós csoportokon kívül még milyen izgalmakat tartogat a környék?
Nagyon népszerű, és csak pár kilométerre van tőlünk a balatonedericsi Afrika Múzeum.

Itt élő állatokkal is találkozhatnak a gyerekek?
Persze! Van páva, zebra, ló, antilop, vízi bivaly, zerge, mosómedve? Ha kisebbekkel jönnek, még tevegelésre is van lehetőség.

A nagyobb gyerekeket nem bírja el a teve?
Dehogynem! Csak ezt inkább a kicsiknek szokták ajánlani. És Balatonedericsen ott van még a cseppkőbarlang is. Az odalátogató csoportok kapnak felszerelést és részt vehetnek egy igazi barlangtúrán.

Vannak visszajáró vendégeik?
Igen. A nyári tánctábort, gólyatábort, sporttábort már évek óta nálunk szervezik. Nagyon szeretik magát a helyszínt és a szállást, mivel mi teljes összkomforttal szolgálunk: minden szobához külön zuhanyzó, mosdó, vécé van. És nagy vonzerő még a konyha: hála Istennek nagyon jó konyhával büszkélkedhetünk!

Mit készítenek a legjobban?
A székelykáposztát! Igaz, hogy nem egy gyerekbarát menü, de jó házias, és nagyon-nagyon finom. Egyébként mindig alkalmazkodunk a csoportokhoz, akár speciális igényekben is, mint lisztérzékenység vagy vegetáriánus koszt. Csak előre jelezni kell.

A gyerekek melyik ételt szeretik?
Mindig odafigyelünk, hogy milyen korosztályról van szó. Ha több kisgyerek érkezik, akkor szoktunk adni vacsorára például hamburgert, pizza szeletet, ami az ő körükben nagyon népszerű.

Palacsinta is szokott lenni?
Igen. Lekváros.


Györöki Ifitábor

Tel.: 92/312-770

Mobil: 06/30-8248-348
e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
http://www.gyorokiifitabor.hu/