
Az Őrségi Nemzeti Park egyik legjelentősebb és leghíresebb fokozottan védett része a szőcei láprét és patakvölgy. A Szőce-patak és az azt kísérő rétek, kaszálók különleges természeti értéke az évszázados hagyományos paraszti gazdálkodásnak (kaszálásra alapozott szarvasmarhatartás) köszönhetően maradt fenn.
A település ma is büszke erre, a falu címerében is tőzegmoha látható. Az egykor nagyobb vízhozamú patak és a dombok alján fakadó több mint kétszáz forrás által átitatott völgyet a helyiek "szélesvíz"-nek, vagy széles vízi rétnek hívták, és így emlegetik ma is. A mainál jóval nagyobb területet kaszáltak, évente kétszer, és emellett alkalmanként legeltették. Az "aranymoha" (tőzegmoha) az idősek elbeszélése szerint 30 évvel ezelőtt magas párnákat alkotott, és nagyobb számban fordult elő. A gazdálkodás részeként ezt is gyűjtötték, alomnak használták az állatok alá. Az állattartás jelentőségének csökkenésével a felhagyott gyepterületek egy része már beerdősült.
Az elmúlt évtizedektől kezdve kiszáradásos folyamat indult meg, a csapadékban szegény időjárás miatt a források vízhozama lecsökkent, sok teljesen eltűnt. Ennek hatására az ismert növénytársulások mellé más, gyakran tájidegen, vagy éppen közönséges növények kezdenek betelepülni és teret hódítani, például a magas aranyvessző, nagy csalán, szeder.
A kaszálás hiánya a beerdősülésnek kedvez. A rétek gondos kezelésével, a kedvezőbb időjárás visszatértével azonban e sérülékeny élőhely fenntartható, megmenthető hosszútávon is. A láprét értékeinek megmentése érdekében pallósor lett kiépítve, hogy taposással ne károsítsák az érdeklődők a rétek élővilágát.
A Szőcei szénagyűjtő tábort a legharcedzettebb 11 évesnél idősebb diákok részvételével szervezi meg évente a nemzeti park munkáját is segítő Kerekerdő Alapítvány. Az Őrségi Nemzeti Park egyik fokozottan védett területén, a Szőce-patak völgyében a tőzegmohás közelében valósult meg mindig a tábor.
A táborban kétkezi munkával (szénagyűjtés, aranyvessző irtás, akácgyűrűzés) járulnak hozzá a terület természetvédelmi kezeléséhez. Természetesen itt is kiscsoportos foglalkozások keretében lehet megismerni a terület értékeit. Idén egy nap erejéig a lepkék és a pókok elismert kutatója is segítette a rét élővilágának megismerését
Ez egy sátortábor, a nomád élet minden gyönyörűségével. Persze vannak olyanok, akiknek a sátor is túl urbánus. A 8-10 éve visszajáró kamaszoknak most is minden bizonnyal a láprét fölé épített pallón való alvás volt a legnagyobb élmény még akkor is, ha idén jó néhány hirtelen jött zuhé is színesítette a programot.
A félnomád tábort minden évben megszervezi meg a Kerekerdő Alapítvány, a Fertő-Hanság és Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság támogatásával a híres szőcei tőzegmohás közelében. A táborba 11 évesnél idősebb, tábori tapasztalatokkal rendelkező diákokat várnak. Természetismereti foglalkozások (madarászat, botanika, hüllők, kétéltűek, ízeltlábúak) és természetvédelmi munkák (szénagyűjtés, aranyvesszőírtás, stb.) és kézműves foglalkozások, vetélkedők adják a tábor programját. A tábor bázisa a falutól kb. másfél km-re lévő kutatóház (régi parasztház komfort nélkül). Elhelyezés sátrakban, alvás
hálózsákban. Olyan gyermekek jelentkezését várják, akik szeretnének minél több dolgot tudni a természetről, szívesen gyűjtenének közvetlen tapasztalatokat, nem rémülnek meg egy kis esőtől, a kétkezi munkától és szívesen dolgoznak velünk együtt a Szőce-patak völgyének természeti értékeiért.
Részvételi díj: 16 000 Ft
11 évesnél idősebb gyermekeket várnak!
Telefon: 94/505-203













